Oktatásról, iskoláról, diákokról, tanárokról

Újra jöhet az országos iskolabezárás? Mikortól?

2020. szeptember 16. - Egy tanár.

Nagy kérdés, hogy meddig romolhat a járvány-helyzet Magyarországon, vagyis a most jellemző 500 és 1000 közti napi új fertőzésszám, illetve a napi 3-5 elhalálozás jelentősen növekedhet e? Ha igen, hol lesz az a pont, ahol a kormány radikális intézkedéseket foganatosít majd (mint amilyen március 16-án volt az iskolák bezárásának elrendelése). Egyelőre úgy tűnik, hogy az iskolákban kötelező lázmérés és maszk-viselés bevezetésén túl nem terveznek komolyabb lépéseket. Ennek hátterében részint az állhat, hogy egy újabb iskolabezárás több szempontból is nagy károkat okozhat (mentálisan a gyerekeknél, szervezés - életmód - gyerekfelügyelet terén a szülőknél, szakmailag pedig a tanároknál), de részint ok lehet az is, hogy az ország-vezetés a napi elhalálozást figyeli és nem a napi új fertőzésszámot. Bár rohamosan növekszik ugyanis a koronavírustól naponta megbetegedettek köre, az elhalálozás egyelőre meglepően alacsony szinten maradt, ami arra utal, hogy a második hullámban jelenleg még inkább az egészségügyi szempontból erősebb és ellenállóbb fiatalabb korosztályok az érintettek, nem pedig az idősek. Bár nyilván ez nem marad sokáig így, hiszen ha továbbra is ezer közelében marad a napi esetszám (vagy netán több ezerre nő), akkor sajnos az idősek is újra veszélybe kerülnek. (Amivel az elhalálozási ráta is drasztikusan emelkedni fog.)

tavokt.JPG

Ha a jelenlegi tendenciákat nézzük és feltételezzük a járvány-helyzet romlását, akkor októberben bizony előállhat olyan helyzet, hogy a kormány kénytelen lesz elrendelni az országos iskola-bezárást. Bár a távoktatás jól vizsgázott az előző tanév második felében, azért rengeteg probléma is megmutatkozott. Mint egy korábbi posztunkban is írtuk: "a távoktatás, mint a szadista tanárok Mekkája" számtalan helyen adott alkalmat különböző túlkapásokra. De nézzük milyen mérleget vonhatunk a hazai távoktatással kapcsolatban?

Az első, hogy a 170 ezres magyar tanár-társadalom képes megbirkózni a távoktatás kihívásaival. Komolyabb fennakadások nem fordultak elő március és június között. A második levonható következtetés, hogy a gyengébb képességű tanulók számára a távoktatás lemaradást hozhat a tanári magyarázatok elmaradása miatt. Végül harmadik helyen említendő, hogy a rengeteg tanári túlterhelés (lásd előbb említett posztunkat) erősebb vezetői és szakmai kontrollt igényelne. (Értsd: egyes pedagógusok képtelenül nagy mennyiségű beadandót vártak el, sokszor értelmetlenül.)

A három legfőbb tanulság mellett egyéb lényeges észrevétel, hogy a távoktatáshoz elengedhetetlen technikai és infrastrukturális állapot-helyzet nagyon komoly fejlesztésre szorul bizonyos térségekben. Sok helyen nincs internet, számítógép, de még mobil eszköz sem a tanárok által kiküldött tananyagok fogadásához.

Ha valóban elkerülhetetlenné válik az országos iskola-bezárások elrendelése, akkor mielőbb orvosolni kell a legfőbb problémákat és valamilyen megoldást kell találni a rosszabb képességű diákok személyes oktatására. 

***

belyeg_tanar.jpg

tanarvelemeny.blog.hu

2020.09.16.11:30

Iskolaőrök - jó ötlet ez?

Idén július 3-án az országgyűlés elfogadta azt a törvényjavaslatot, mely iskolaőrök alkalmazását írja elő szeptembertől az erre kijelölt hazai köznevelési és szakképzési intézményekben. Jelenleg 491 ilyen oktatási hely került kijelölésre (ebből 203 szakképzési intézmény), melyekben az új tanévben a rendőrség irányítása alatt iskolaőrök fogják fenntartani a rendet. (Már persze akkor, ha nem távoktatással startol az őszi tanévkezdés). Az iskolaőrök feladatuk teljesítése során alkalmazhatnak rendőrbotot, gázspray -t sőt bilincset is. Ehhez kapnak egyenruhát és egy kezdő tanárokénál magasabb fizetést az iskolaőri vizsga teljesítését igazoló bizonyítvány mellé (már ha átmennek a vizsgán). 

iskolaor2.jpgA kérdés: jó ötlet ez? Az állam, mint karhatalom innentől megjelenik az iskolákban, félelmet keltve, erőszakot alkalmazva. Egyelőre 500 iskolában, de nyilván előbb-utóbb sorra kerülhet minden magyarországi tanintézmény. Gyermekeink vajon most majd nagyobb biztonságban lesznek? Vagy éppen maguk az iskolaőrök okoznak problémákat számukra? Ki mondja meg például, hogy egy-egy szituban egy 8 általánost végzett iskolaőr, jogosan szorítja e falnak gyermekünket, vagy ken le neki egy hatalmas fülest (mert mondjuk nem a kukába dobta a szemetet, hanem mellé)? Ki és mi szabályozza, hogy bizonyos helyzetekben mekkora erőszak alkalmazható? Odasózhat egyet a gumibotjával gyermekünknek egy ilyen iskolaőr, ha úgy érzi erre van szükség?

A válaszokhoz érdemes egyet hátralépnünk. Tény, hogy az elmúlt években megszaporodtak hazánkban az iskolai erőszak-cselekmények: számtalan tanár elleni incidens is előfordult. Ezek közül néhányról írtunk is tavaly. Ha a tanárok ezentúl ilyen esetekben iskolaőrökhöz fordulhatnának, talán javulna a helyzet. Ugyanakkor nehéz elképzelni, hogy egy spontán kialakuló, hirtelen helyzetben hogyan tudna segíteni egy tanterem előtt dekkoló iskolaőr. Minden osztály előtt ácsorogna egy ilyen rambó? Vagy lenne egy vészhívó-gomb minden egyes tanári asztalba építve, amit a pedagógus megnyomva, nyugodtan várhatná a berontó G.I. Joe -kat? És mi a helyzet szünetekben? A tolongó folyosókon járőröznének az iskola-kommandósok, rendbontókra vadászva?

Jól tudjuk, hogy az USA több, rossz hírű iskolájában hosszú ideje alkalmaznak iskolaőröket az amerikaiak, de azt is tudjuk, hogy ez mennyi fegyveres konfliktust szül arrafelé. A híradásokban évente több iskolai lövöldözésről is hallani (ami mondjuk a fegyverviselési engedélyekkel is összefügg, az tény). De akkor sem kerülhető meg a kérdés: mi van akkor, ha egy-egy hazai iskolaőr túllépi hatáskörét és odaüt, amikor az nem jogos, gázspréy -zik, mikor nem kellene, vagy megbilincseli fiainkat - lányainkat, mikor mondjuk egy ártatlan tréfát ért félre?

iskolaor3.jpg

Felvetődik a kérdés: hogyan tartottak fegyelmet a tanárok apáink - nagyapáink idejében? Egyszerűen: volt tekintélyük, volt hatáskörük és a szülők támogatták őket abban, hogy gyermekeikből embert neveljenek. Nem volt szükségük iskolaőrökre, katonákra, rendőrökre vagy kommandósokra ahhoz, hogy a diákok szót fogadjanak nekik. Bár jómagam a 80-as években voltam kis-iskolás, édesapám sokat mesélt nekem az 50-es és 60-as évek iskolai szokásairól, nagyapám pedig a még korábbi, 30-as évekre jellemző (Horthy-rendszerben kialakult) érdekességekről. Véleménye megerősített abban, hogy ha maga a tanár nem képes tekintélyt illetve tiszteletet kialakítani (irányítva saját tanóráját) akkor sajnos nem való a tanári pályára. És ezen semmiféle iskolaőr nem tud változtatni.

Most pedig nézzük a másik oldalt, az előnyöket! Ha nem a tanároknak kell konfrontálódniuk a diákokkal egy-egy éles helyzetben, hanem lesznek erre "kiképzett" harcosok a közelben, akik időben leállítják a kötekedő agresszorokat, akkor talán mérséklődik majd a tanárokra nehezedő pszichológiai nyomás is. Másodsorban az egyre csökkenő népszerűségű tanári pálya társadalmi presztízse is javulhat, ha a leendő pedagógusoknak - az ezt az utat választó továbbtanulóknak - nem kell saját testi épségük miatti aggódást figyelme venniük, amikor eldöntik: tanárok lesznek e a jövőben. Jelenleg ugyanis sokan azért nem mernek tanári pályára lépni, mert elrettenti őket a sok erőszak az iskolákban. Harmadik megemlítendő előny iskolaőrök tekintetében, hogy ha bevezetik ezt a rendszert, akkor a tanár - diák - szülő hármas-konfliktus egy-egy iskolai incidens esetében áttevődik a diák - iskolaőr - szülő hármas "területére".

Zárásul olvasóink véleményére lennénk kíváncsiak!


belyeg_tanar.jpg

tanarvelemeny.blog.hu

2020.08.07.14:09

Távoktatás: a szadista tanárok Mekkája

Mint minden szakmában, úgy a tanári pályán is akadnak tehetségtelen szakbarbárok, akik bizonyos helyzetekben kiélik elfojtott komplexusaikat (legalábbis ha úgy érzik, hogy eljött az ő idejük). Nos, úgy tűnik, most elérkezett, hiszen március 16 óta (vagyis már két és fél hónapja) szülőként és gyermekként is teljesen ki vagyunk szolgáltatva a távoktatást túlbuzgó szadizmussal "vezénylő" tanároknak. És nagyon úgy néz ki, hogy még két hétig biztosan elhúzódik "pünkösdi királyságuk" (a tanév végéig) és ha igaz, hogy szeptemberben jön a második COVID-hullám (egy talán még súlyosabb fertőzöttséggel - [amire sajnos minden esélyünk meg van a kutatók szerint]), akkor bizony még a következő tanév első féléve is az övék lehet. 

tavoktatas.jpg

forrás: life.karpatia.in.ua

Miért írtam, hogy ki vagyunk nekik szolgáltatva? Azért mert sajnos így van: folyamatosan adják interneten a feladatokat, teszteket, video-anyagokat, melyek kitöltését - megoldását még akkor sem lehet mindig győzni, ha összefog a család és mondjuk munkamegosztásban anyuka írja a füzetet, a gyerek készíti a PPT -t, apuka neten keresi a megoldásokat (egy másik tantárgyhoz), nagymama szkenneli a harmadik tananyagot és fotózza a beküldendőket, a nagypapa pedig serényen lapozza a tankönyvet (egy negyedik dolog kapcsán - miközben szembesül azzal, hogy nincs is ott a válasz).

A tanárok egy része (tisztelet a kivételnek) éppen most, a távoktatásban érzi újra magát nyeregben: sokan a hagyományos tanításban nem tudták érvényesíteni akaratukat a gyerekeknél, most viszont, amikor csak feladatokat kell kiadni, másolni kell meg beilleszteni illetve anyagokat gyűjtögetni, újra elemükben lehetnek. És bizony többnyire ki is használják: túlterhelik a diákjaikat, majd szoros határidőket szabnak és mini-diktátorokként azonnal írják be az elégteleneket. Sokan mindezt azért csinálják mert nincs életük, unatkoznak és erre szentelik felszabadult idejük jó részét (ők a maximalisták), mások pedig azért, mert most végre bizonyíthatják, hogy mennyire tehetséges és szorgos tanárok is ők valójában (csak hát a hagyományos oktatásban .... valahogy nem ment nekik). Bónuszként meg végre törleszthetnek kicsit a diákoknál is, most minden konfrontáció nélkül a távolból szúrhatnak ki velük (ők a szimplán szadisták).

Nyilván akadnak kivételek is: a tanár-társadalom másik felébe tartozók (többnyire azok, akik egyben szülők is), felfogják, hogy nem most van itt az ideje annak, hogy megváltsák a világot és bebizonyítsák (főnökeiknek és maguknak is), hogy mennyire agilis, szorgos és kreatív tanárok is ők valójában. Vannak, akik képesek reális mennyiségű tananyagot feladni, nem kérnek olyan video-anyagokat melyek elkészítéséhez komplett audiovizuális-stúdió kellene odahaza, nem követelnek naponta 10 oldalnyi feladatmegoldást, 600 verselemzést, 15 oldalas fogalmazást (füzetbe, kézzel írva, majd lefotózva visszaküldve) napi 18 tesztkitöltést (beállított időzítővel) és 20 oldalnyi matek feladatot. Ők megértik, hogy ez a mostani helyzet egy mindenki számára nehéz időszak, egy valódi vészhelyzet, mely mindenkitől kitartást követel (diáktól, szülőtől, tanártól egyaránt). Ez a türelem és megértés ideje kellene hogy legyen, amikor inkább rövid, egyszerű és kreatív, mint időigényes feladatkiadásokra volna szükség.

tavoktatas_2.jpgAmellett a valóban rátermett tanárokban nincs szadizmus, a "na majd most megmutatom nektek, hogy ki tudok szúrni veletek" kisebbségi érzés sem. Ez egyébként is egy mentális-pszichológiai probléma, mely valamiféle elfojtásból ered a tanárok egy részénél. Sajnos nagyon gyakori. Tanárként és szülőként is feltűnő, hogy mennyire sok a frusztrált tanár, a lelkileg sérült kolléga. Egyik részük azért ilyen, mert nem becsülik meg a munkáját, igyekezetét (sem közvetlen főnökük, sem az oktatási szféra), másik részük pedig azért vált ilyenné, mert alig maradt eszköze a tanulók nevelésére. (De ez a két probléma már túlmutat a mostani blogbejegyzés keretein és egy teljesen önálló posztot érdemel(ne), [talán legközelebb].)

A megoldás az lenne, ha a tanárok feladatkiküldéseit limitálnák és az igazgatók, helyettesek vagy munkaközösség-vezetők mennyiségi téren korlátot szabnának a szaktanárok számára. Csak sajnos épp az igazgatók azok, akik a legkevésbé tudják reálisan felmérni tanáraikat, saját beosztottaikat. A legtöbb igazgató befolyásolható, részrehajló és nyaloncaira hallgat, miközben NEM a tanítás minősége alapján rangsorolja kollégáit, hanem aszerint, hogy kedvencei mit mondanak a többiekről. [Rengeteg a kicsinyes vezető, hiszen sajnos többnyire nem a jó tanárok közül kerülnek ki az iskola-igazgatók, hanem a politikailag megbízható és/vagy jól helyezkedő (ügyesen taposó) akarnokok, karrieristák közül, akik nem a tanítás, hanem a befolyás (és hatalom) miatt választották a pályát. (Ismét: tisztelet a kivételnek)]

A járvány-helyzet próbatétel elé állítja az egész országot és sajnos az oktatás is megszenvedi a kialakult válságot. A kevésbé jó képességű diákok hatalmas mértékben szenvedik meg a távoktatás hátrányait. A kiemelkedő képességűeket viszont alig érinti (sőt néha még jobbnak is bizonyul számukra a hagyományosnál). Mégis az lenne a szerencsés, ha az ország tanárai a többségi tanuló-szinthez igazítanák elvárásaikat és elgondolkodnának azon, hogy valóban a COVID járvány e a legjobb alkalom szakmai bizonyításukhoz.

Az alábbi kérdéssel, a tapasztalatokra vagyok kíváncsi:

***

belyeg_tanar.jpg

tanarvelemeny.blog.hu

2020.05.27.15:33

 

Érettségi a járvány közepén - tanárvélemény

Az elmúlt hónapokban sok találgatás látott napvilágot arról, hogy mi lesz vajon az idei érettségikkel. A döntéshozók és a pedagógus-szakma is kettős presszióban volt kénytelen mérlegelni: egyik oldalon ott volt/van a felsőoktatás keltette nyomás - mely a magyar oktatási rendszer sajátossága miatt (nevezetesen, hogy az érettségi egyben felvételi is) csak akkor tudja beléptetni az új egyetemistákat, főiskolásokat, ha adott időben (a felvételi procedúra előtt) érettségit tesznek - másrészt ott volt (és van) a járványveszély, mely fokozott veszélynek teszi ki az érettségire mozgósítottakat. Leegyszerűsítve a kérdést: egy évfolyam továbbtanulása, boldogulása, kontra 120 ezer ember - 83 ezer diák és 36 ezer tanár - egészsége, élete. Nos, úgy tűnik a kormány választott a kettő közül és sajnos nem az egészség illetve élet került a mérleg nehezebb serpenyőjébe.

erettsegi_2020.jpg

De nézzük hogyan dönthetett volna másként a kormány? Gyakorló tanárként azt mondom: 3 másik lehetőség is adódott volna és mindegyik jobb, mint amit végül választottak.

Az első döntési lehetőség, az év végi megajánlott jegy, ami a diákok szeptember 1 és március 13 közti hat és fél hónapnyi iskolai tanulmányi eredményéből született volna (amihez a távoktatás alatt adott 1-2 jegy is hozzászámítódik). Ez nem egy adott nap eredményét, hanem egy hosszabb időszak teljesítményét tükrözi, így bizonyos szempontból még reálisabb is, mint az érettségire bazírozni a diák tudásának felmérését. Egy példát hozva: ha egy tanuló egész évben csak lébecol, nem készül az órákra, dolgozatokra és magasról tesz a tanulásra, viszont az érettségin szerencséje van, plusz a szóbelin is jó tételt húz, akkor bizony kaphat jó értékelést, de kérdezem én: ez vajon a VALÓS tudását tükrözi majd? Bizony nem. Mondanom sem kell: az év végi megajánlott jegy lett volna a legjobb választási lehetőség kormányunk számára (ahogyan számtalan külföldi ország is ezen megoldás mellett döntött). Ez a verzió igazságos, reális és nem teszi kockára 120 ezer ember életét (akik most kényszerűségből mind megszegik majd a kijárási korlátozást és az iskolákba sereglenek május első két hetében). De van még további két másik lehetőség is.

A második variáció az on-line érettségi. Ez bizony kevésbé jó megoldás, de az egészség és élet kockáztatásánál azért ez is jobb. Ennél a megoldásnál a tanulók számítógépen vizsgáznak, vagyis adott napon mérhető felkészültségük kerül felmérésre (mint ahogyan a hagyományos érettséginél is). Hátránya, hogy a megfelelő számítógépes és informatikai háttér nem biztosított sajnos Magyarországon, így a lefagyás-mentes, feltörhetetlen rendszer plusz a minden diák számára meglévő otthoni számítógép és internet kapcsolat is probléma lehet rengeteg diák esetében. Ugyanakkor ezekre az esetekre lehetne megoldást keresni, akár a helyi önkormányzatok bevonásával és hálózat- illetve szoftver fejlesztő szakemberek, vállalatok "mozgósításával". Mindenesetre nem lenne kockára téve 120 ezer ember élete és a megszülető jegyet az év végi értékelésekkel kombinálva nagyjából reális végeredményt szülhetne.

Harmadik megoldási lehetőség a halasztás lehetett volna. Nyilván a felsőoktatási intézmények számára is előírhatták volna - a helyzetre való tekintettel - a valamivel későbbi kezdést (akár keresztféléves szisztémában is). Így lehetőség nyílhatott volna egy őszi (mondjuk októberi) érettségiztetésre is, amikor már a járvány csúcspontján túl vagyunk. Persze erre felhozható, hogy honnan tudjuk most, hogy javul e a helyzet októberre? Nos, nyilván teljes bizonyossággal nem tudhatjuk, de a szakértők, tudósok, epidemiológusok szerint októberre túl leszünk a járvány legveszélyesebb szakaszán. Emellett az sem kizárt, hogy addigra eljut hozzánk egy vakcina-készítmény is, így olthatóvá válik a lakosság egy része, mondjuk épp az érettségizőkkel kezdve a sort. (Az Egyesült Királyságban már szeptemberre várható vakcina tömeggyártás.) Akárhogyan is, de egy plusz esélyt kaphatott volna az ország arra nézve, hogy egy kedvezőbb epidemiológiai helyzetben folytassa le az egész procedúrát, sokkal kisebb járványtani kockázattal.

A három felvázolt választási lehetőség mindegyike az emberéletet és egészséget tartja szem előtt, vagyis a legfontosabb értéket helyezi az első helyre. Ne feledjük: 83 ezer fiatalról és 36 ezer tanárról van szó, akik családjaikkal együtt kb 600-700 ezres tömeget alkotva, a jelenlegi 9,4 milliós magyar lakosság 7-8 százalékát alkotják. Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy a közvetlenül érintett 120 ezer ember mellett a másik 400-500 ezer családtagnak (akikhez hazatérnek majd az iskolákból a résztvevők) és az egész országnak, hogy május első két hetében mekkora mértékben veszélyeztetjük hazánkat.

***

belyeg_tanar.jpg

tanarvelemeny.blog.hu

2020.04.19.12:05

Észbontok - valóban ilyen sok az elképesztően buta és tájékozatlan ember?

Jelentős nézettséggel fut már hosszú ideje (egészen pontosan: 2013 áprilisa óta) az egyik TV csatornán a címben említett műsor, melyben rendszeresen láthatunk átlagos meghívottakat (időseket, fiatalokat) akiktől teljesen kézenfekvő dolgokat kérdeznek miközben megdöbbentő válaszokat kapnak tőlük. A műsort nézve egy tanárban azonnal két kérdés merül fel: "valóban ilyen sok az elképesztően buta és tájékozatlan ember", illetve: csak az iskola és a tanárok tehetnek minderről?

eszbontok.jpg

A műsor egészen elképesztő "mintavételezése" a mai magyar társadalomnak, hiszen azzal szembesít bennünket, hogy a körülöttünk élő emberek egy jelentős része (nem tudni mekkora hányada) bizony ENNYIRE buta, műveletlen, tájékozatlan és ostoba.  Olyanok, akikről nem is hinnénk: jól öltözött, értelmes benyomást keltő fiatalok, gondozott megjelenésű középkorúak ... stb. Nyilván a külső megjelenés nem áll összefüggésben az értelmi szinttel, de akkor is meglepő az a fajta szellemi demencia, amit válaszaik közben hallhatunk tőlük.

A három legfontosabb kérdés tehát:

  • 1. Valóban ennyire buták ezek az emberek, vagy színjáték az egész és csak a nézettségért folyik minden, vagyis a műsorban szereplők pénzért vállalják a részvételt (és hihetetlenül égő válaszaikat is).
  • 2. Ha valóban ennyire buták, miért egyeznek bele az egész leközlésébe, ami ország-világ előtt megmutatja, hogy milyen hihetetlenül ostobák. (Van az a pénz?)
  • 3. Ha igaz, hogy ilyen sok az ostoba ember, akkor ki, vagy mi okolható társadalmunk ilyen szintű elbutulásáért?

A legutolsó kérdés számomra a legérdekesebb. Ha a műsor 6 és fél éve fut, akkor már több ezren szerepelhettek benne, vagyis ennyi "átlagember" szellemi képességeiről állított ki megdöbbentő "bizonyítványt" a műsor. És nem véletlen a "szellemi képesség" kifejezés használata, hiszen a kérdések közt nem csak műveltségre vonatkozó (vagyis szerzett tudást vizsgáló), de a gondolkodást, logikát, IQ -t "mérő" feladvány is akad szép számmal. Ugyancsak jogos az "átlagember" megnevezés is, hiszen Kovács Áron elmondása szerint a műsorba meghívottakat (akiknek a kérdéseket felteszik) nem alkalmaznak különösebb válogatást, csak egy sima, egyszeri beszélgetést (ami alapján eldöntik, hogy jó "alanyai" lehetnek e a műsornak). És amit még elárult: akadtak egyetemet végzettek is az "alanyok" között. (WTF???)

eszbontok2.jpg

Ha viszont a társadalom szondázásával, egyszerű mintavételezésével tényleg ennyi buta és rossz szellemi képességű embert "találunk", akkor feltehetjük a kérdést: mi lehet ennek az oka? Ki a felelős azért, hogy ilyen sokan nem tudnak szinte semmit mondjuk a magyar történelemről (és irodalomról), hogy ennyien képtelenek a legalapvetőbb matematikai műveletekre, hogy ilyen sok embernek minimális a szókincse és hogy ekkora aránya van a tökéletesen tájékozatlanoknak, akik emellett egy alsó tagozatos kisgyerek kognitív képességeivel rendelkeznek csupán.

Lehetséges, hogy CSAK az iskolai oktatás és a tanár-társadalom tehet minderről? Esetleg a szülői háttérrel is baj lehet? Mondjuk az állandó pénz hajszolás, a kevés időtöltés a gyerekekkel, a minimális nevelésre szánt idő is része a problémának? Vagy a digitalizáció, az internet-világ túlburjánzása lehet első helyen a bajok sorában? A gyerekek, fiatalok szabadidejük hatalmas hányadát töltik az interneten, a social media felületein illetve olyan oldalakon, melyeken semmit nem tanulnak, vagy csak értelmetlenségekkel "gazdagodnak". Ezzel viszont csökkentik annak esélyét, hogy más elfoglaltsággal esetleg valóban értelmes információkhoz jussanak (mondjuk olvasás vagy másokkal való beszélgetés révén).

Ha viszont a műsor megjátszás, akkor a kérdésekre választ adók azért kapják fizetségüket, hogy szándékosan nevetséges "megfejtéseket" adjanak minden feladványra. A cél: szórakoztatni a jónépet és növelni a nézettséget (ami így sikerül is). Az az igazság, hogy hajlok erre a lehetőségre is, mert egyszerűen nem tudom elhinni, hogy egy 30-40 éves ember azt higgye: a polip repülni tud, a barométer zajt mér, a szoprán az egy hangszer és a peronoszpóra egy időmérő eszköz. Mint ahogyan hihetetlen az is, hogy valaki ne tudja hány oldala van egy kockának, vagy hogy a jeges, csúszós és siklós közül melyik egy magyar település. (Vagy a 40, 50, 60 közül a negyvent gondolja egy magyar városnak.)

Jelen poszt a felmerülő kérdések közül egyelőre csak a legelsőre keresi a választ (valódi e a műsorban látható hihetetlen ostobaság vagy nem), a másik problémakörre (nevezetesen, hogy ha létezik az általános elbutulás, akkor ki azért a felelős) egy későbbi posztunkban szeretnénk foglalkozni.

/Sajnos van egy helyesírási - elütési hiba a fenti kérdések közül az elsőben: a "megjátsszák" szóban. Javítására nincs mód, mert akkor elveszne a szavazási eredmény. Bocsánat!/

A szavazás eredménye egyébként 46 ezres olvasottságnál és 12 227 válaszadónál: 70% szerint (8544) színjáték a műsor, 30% szerint pedig (3683) valódi minden az Észbontókban.

Köszönjük, hogy szavazatoddal hozzájárultál a többségi vélemény megismeréséhez! Várunk következő posztunkra is, mely a további okokat boncolgatja majd. 

belyeg_tanar.jpg

tanarvelemeny.blog.hu

***

2020.01.11.12:47

Az egyre gyakoribbá váló tanárok elleni erőszak

Csütörtökön (december 5-én) a győri Jedlik Ányos Szakgimnáziumban egy alig 17 éves diák késével többször megszúrta osztályfőnökét, mert úgy gondolta, hogy jogos sérelem érte, amiért meg kell büntetnie tanárát. Az 51 éves tanárnőt a támadást végrehajtó diák osztálytársai mentették ki szorult helyzetéből, majd mentő vitte el. Később alkarját operálni kellett. A késelő fiú higgadtan várta be a rendőröket, akik azonnal elvezették.

keseles_gyorben.jpg

kép forrása: iszolnok.hu

A történet azért hátborzongató, mert nem hirtelen felindulásból, hanem előre kitervelten történt: a fiú ugyanis a második órában tudta meg, hogy matematika dolgozatára közepes osztályzatot kapott és csak az ötödik órában torolta azt meg. A támadást megfontoltan tervezte meg: tudta, hogy aznap még lesz egy órája osztályfőnökével, így előkészítette az állandóan nála lévő kését. Diáktársai elmondása szerint Bandi (ennyit tudunk nevéről) a kollégiumban (ahol lakott) mindig hordott magával egy kést (ami inkább bicskának tűnik). A kiszemelt tanórán aztán kikéretszkedett a tanárhoz azzal, hogy a füzetében mutatna neki valamit, majd hátba szúrta és kezén is sebet ejtett.

A történethez tartozik, hogy a fiú kitűnő tanuló, aki korábban mindig jeles osztályzatokat kapott dolgozataira. A fiatalember gondolkodásának három súlyos aspektusa is van. Az első, hogy saját maga vagy szülei olyan magas elvárások elé állították, melyeknek tűzön-vízen át meg akart felelni. Ezért lehetett számára elfogadhatatlan a jeles helyett a közepes érdemjegy. A másik felfogásbeli és gondolkodási anomália esetében az, hogy a közepes érdemjegyet "sérelemnek" és jogtalanságnak fogta fel (nem objektív tanári döntésnek), melyért ő indokoltan alkalmazhatott megtorlást (büntetést) a tanár ellen. Végül a harmadik probléma, hogy a "büntetés" az ő felfogásában csakis testi bántalmazás lehetett, amihez akár kést is használhatott (veszélybe sodorva a másik ember életét is).

Összefoglalva, az eset legmegdöbbentőbb vetülete, hogy egy 17 éves középiskolás, aki kiemelkedően jó képességű (kitűnő tanuló) olyan súlyos belső feszültségekkel küzd, melyekről nem is tud környezete, miközben erkölcsi és morális értékrendje végzetes eltorzultságot mutat. Számára ugyanis egy dolgozatra adott tanári érdemjegy személyes sérelmet jelent és indokoltan jogosnak tartja annak akár erőszakkal történő megtorlását is.

Magyarországon sajnos egyre gyakoribb a tanárok ellen elkövetett erőszak. Nemrégiben egy mobillal felvett jelenetet láthattunk az interneten, melyen egy fővárosi középiskola diákjai lökdösik tanárukat. Az ügy ott is azt sugallja, hogy a tanulók mindenben velük azonos szinten állónak tekintik tanárukat, akivel szemben ugyanúgy felléphetnek (akár erőszakosan is), mint akármelyik társukkal szemben. A tisztelet, a felnőtt felé mutatott előzékenység, az idősebb ember iránti udvariasság és a tanárnak kijáró megbecsültség nyomokban sem észlelhető viselkedésükben.

A kérdés: mi állhat a mai tizenévesek gondolkodásának hátterében, amikor tanáraikkal szemben erőszakosan lépnek fel? A válasz sokkal összetettebb, mint elsőre hisszük. Ott kezdődik, hogy generációk számára nem jelent semmit a tisztelet, mert nem tanulják meg szüleiktől, nem érzékelik mindennapjaikban és nem találkoznak vele semmilyen fórumon sem. Diákok százezrei csak az interneten és a social media felületein "élnek", miközben egyáltalán nincsenek normális emberi kapcsolataik. Ez egy torzult értékrendet alakít ki náluk, a "sérelem kontra megtorlás" relációban. Vagyis, ha bánt valaki a neten (beszól, vagy szid) válogatott durvaságokkal, felelősség nélkül (blogokon például álneveken) szégyeníthetem meg. Nem kell érvelni, nem kell vitatkozni, nem kell vele megbeszélni az egészet. Később aztán, ha már nem az interneten, hanem az utcán, iskolában éri őket sérelem, ugyanezt a sémát alkalmazzák: azonnal megtorlás (ami lehet tettlegesség is). Ráadásul az internet világa azt is sugallja nekik, hogy nincsenek különbségek: felnőtt, öreg, nő, tanár, diák ugyanazon a szinten "kezelhető" mindenki tegez mindenkit, nincsenek hajszálnyi különbségek sem. A tudás, az elért eredmények, az élettapasztalat, a teljesítmény (bármilyen szellemi teljesítmény) értelmezhetetlenek a fiatalok egy részénél, csak az erő és a pénz "megy át" feléjük, mert az egyiktől félnek, a másik meg eszköz számukra ahhoz, hogy a látszatra adni tudjanak. Mint a megfelelő külső, megfelelő ruházat, később megfelelő autó, telefon ... stb.

A másik probléma, a presszió bizonyos diákoknál, mint a győri késelős fiatalembernél és sok más tanulónál is: a környezetük (pl szülők) terhet rak a vállukra: jelesnek kell lenniük mindenből, minden áron, mert csak így szerezhetnek majd piacképes diplomát maguknak. Ez a teher aztán valóságos harci állapotot idéz elő bennük és a háborúban ugyebár minden megengedett. Sokuk felfogása szerint az ötösért küzdelmet kell vívni, melyben a tanár az ellenfél számukra. Ez a harci fellépés és küzdelem látható a győri Bandi esetében is.

A magyar közoktatás ott tart, hogy a tanárok szinte minden szempontból marginálódnak: anyagilag minimális a megbecsültségük, döntési jogkörük egyre zsugorodik (nem szólhatnak már bele az igazgatóik megválasztásába és nem vonják be őket a használandó tankönyvek kiválasztásába sem), miközben a szülők folyton támadják őket, ha szigorúan lépnek fel gyermekeikkel szemben vagy szerintük nem a megfelelő érdemjegyet adják csemetéiknek. Mindenki nagyot tudja jogait, de a kötelességek oldala egyre halványodik. 

Mi a megoldás? Komplex válságkezelés szükséges a magyar oktatásügyben. Növelni kell a tanárok megbecsültségét, döntési jogkörét, a tanári szakszervezetek beleszólását az országos oktatási döntésekbe és segíteni kellene az iskolák működését is. Jó volna persze (bár erre nagyon kevés ráhatása van az iskoláknak és tanároknak), ha a fiatal generációk nem az interneten és a közösségi oldalakon élnék le fiatal éveiket, de ennek megoldása már összetett társadalmi kérdés (ami túllép egy blogbejegyzés keretein). A tanárok megítélésének javítása, presztizsük helyreállítása azonban így is megkerülhetetlen.  Ha ugyanis a társadalom és a kormányzat nem becsüli meg tanárait, miért várjuk ugyanezt a diákoktól?

belyeg_tanar.jpg

tanarvelemeny.blog.hu

***

Az 5 leggyakoribb tanári túlkapás

Akinek van gyermeke vagy emlékszik diákéveire, esetleg éppen most diák vagy tanár, az pontosan tudja, hogy mit jelent a "tanári túlkapás" kifejezés. Sajnos létező dolog, sőt gyakori jelenség az iskolákban. A lényege, hogy a pedagógus túllép feladatkörén és teljesen szabálytalan módon jár el a tanulókkal való interakciói során. Ennek 5 leggyakoribb formája következő:

tanar.jpg

1. Beskatulyázás, pikkelés:

A leggyakoribb probléma az iskolákban (szerte a világon, nem csak nálunk), amikor a tanár valamilyen okból - mely legtöbbször valamilyen előítélet a diák megjelenése, stílusa, családi háttere esetleg egy megnyilvánulása miatt - előre ítélkezik egy diák felett és valós teljesítményétől függetlenül alulértékeli. Vagyis bármennyire is igyekszik az adott tanuló, a tanár mindenképp rossz érdemjegyet ad számára. Jobb esetben egyetlen érdemjeggyel, rosszabb esetben akár többel is rosszabbat kaphat valós teljesítményénél. Nehezen feloldható helyzet, melyen segíthet a diák megváltozása vagy egy helyzetet tisztázó szülői fellépés.

2. Megszégyenítés:

A második gyakori jelenség az iskolai megszégyenítés, amikor a tanár úgy bünteti meg diákját, hogy annak lelki, mentális sérülést okoz, a többi diák előtt történő dehonesztáló megjegyzéseivel. Természetesen jogtalan és szabálytalan is az ilyesmi. Ide tartozik a tanuló becsmérlése, minősítgetése, sértegetése, de egyetlen tanuló miatt a kollektív büntetés alkalmazása is. Amikor úgy szégyenül meg valaki, hogy miatta az egész közösséget büntetik. Gyakran a tanár tehetetlensége szüli, mert semmilyen más módon nem tud hatni diákjára. Itt is egy szülő vagy egy felettes (igazgató) közbelépése segithet.

3. Magánéletbe avatkozás:

Sajnos ez is gyakori és a szülőket joggal bosszantó dolog az iskolákban. Rendszerint azt jelenti, hogy a tanár olyasmivel foglalkozik, ami nem rá tartozik, mint például, hogy diákja mit csinál szabadidejében, hogyan öltözködik hétvégén (nem az iskolában), milyen párt (barátot/barátnőt) választ magának, hol nyaral és egyáltalán mi érdekli miután elhagyta az iskola épületét. Természetesen a tanárnak nincs köze diákjai magánéletéhez, ha az nem ütközik iskolai szabályokkal és nem ellentétes az iskola szellemiségével, házirendjével.

4. Személyi korlátozás:

Ez már valamivel ritkább, de sajnos elő-elő forduló probléma. Ide tartozik az iskolában tartás kikényszerítése a tanórák után, akár erőszakkal is. Például: tanterembe zárás az utolsó órát követően, hogy a diákok tanuljanak, vagy házi feladatot írjanak. De személyi korlátozás az is, ha a tanár megzsarolja diákjait egy rossz jeggyel, vagy egyéb büntetés kilátásba helyezésével, ha nem tesznek meg valamit az iskolaidő után (pl szakkörön részvétel, gyűjtés, fellépés ... stb). A fizikai erőszak (verés) - melyet az 5 túlkapás közül leginkább ide sorolhatnánk - már szerencsére nem jellemző a magyar iskolákban, csak elszigetelt esetekről hallani.

5. Szakszerűtlen osztályzás:

A leginkább ingoványos és leginkább nehezen megítélhető dolog, az osztályozás kérdése. Nyilván az, aki rossz jegyet kap, reklamál és szakszerűtlen "ítéletet" feltételez, míg akit jó jeggyel jutalmaznak, többnyire elégedett a tanári döntéssel. Sajnos azonban vannak esetek, amikor a tanár úgy ad egy bizonyos érdemjegyet, hogy az jól érzékelhetően jogtalan (ami még akkor is feltűnő, ha nem értünk az adott tantárgyhoz): pl amikor a válaszok 80%-a jó, mégis elégtelen a végeredmény. Bizonyos tárgyaknál nagyobb a szubjektivitás (pl magyar irodalom) így ezeknél gyakoribb a részrehajló osztályozás is.

Nyilván akadnak még túlkapásokra példák és sajnos ezernyi eset előfordulhat, amiről egyediségük okán nem lehet említést tenni. A kommentek közt várunk ilyen hozzászólásokat is. //2019.06.09.14:30//

belyeg_tanar.jpg

tanarvelemeny.blog.hu

***

A tanár című sorozat és a valóság

A Tanár című sorozat legelőször 2018 március 31-én került az RTL klub műsorára (saját készítésben) és az első évad május 19-re le is zárult. Sikere egyértelmű volt, egyes részek nézettsége 700 ezer fölé emelkedett (de a félmilliót mindig elérte) Másodszor idén indult újra a sorozat, mégpedig január 12-én. A két évad közt elsősorban a szereplőket illetően van különbség: míg az első sorozatban például Urbankovics Júlia alakította az egyik főszerepet, -- Vasvári Szilárd fizika-kémia-testnevelés szakos tanár (Nagy Ervin) flört-partnereként -- addig a második évadban Trokán Nóra tölti be ezt a szerepkört. Míg az első évad témái és alakításai szenvedélyesebb, érzelem-gazdagabb iskolai világot jelenítettek meg, addig az új részek (eddig legalábbis) egyszerűbb sztorikkal, kisebb érzelmi ívek mentén kialakított forgatókönyvekkel készülnek (afféle light-versionban). Mindez azonban elsősorban dramaturgiai kérdés és nem az életszerűség területe.

tanar_sorozat.jpg

Ami számomra tanárként mindkét évad esetében szembeötlő, az a valósághoz és realitásokhoz minimálisan sem kapcsolódó körülmények, történetek, viselkedési minták és karakterek kialakítása. Vegyük sorra, milyen problémák vannak az egésszel, tanárszemmel.

Legelső helyen említeném, hogy a tanárok viszonya diákokhoz köszönő-viszonyban sincs azzal, amit a filmben látunk. A "Tanár" című sorozatban az oktatók szabályosan együtt élnek diákjaikkal, minden problémájukról tudnak, folyamatosan figyelik viselkedésüket, majd azon szabadidejükben is rengeteget rágódnak. Khm. Na persze. A valóságban maximum az osztályfőnökök figyelnek oda saját osztályuk tanulóira, de még ők sem olyan mértékben, mint amennyire azt Nagy Ervinéktől látjuk. A tanárok a valós életben nem töltik szabadidejüket azzal, hogy egy-egy diák magánéleti problémájával foglalkozzanak, pláne úgy nem, hogy munkaidő leteltével is utánajárjanak magánéleti gondjaiknak. Nem barangolnak éjszaka az utcán egy-egy diák után kutatva, nem járják a hivatalokat, hogy megoldják a tanulók ügyes-bajos ügyeit és nem vállalkoznak verekedésekre sem, hogy vadidegenektől óvják meg kis "védenceiket". A tanárok számára az iskola munkahely, ahová dolgozni járnak. Tanórákat tartanak 45 perces időtartamokban, szünetekben pedig igyekeznek belepréselni 10 percekbe egy-egy kávé vagy szendvics elfogyasztását, egy cigi elszívását (félig) és esetleg egy gyors WC -re rohanást (ha összejön), vagy netán három szó váltását egy másik kollégával. Aztán a munkaidő letelte után adminisztrálnak  a tanáriban (törzslapot és óratervet írnak, munkaközösségi megbeszélésen vesznek részt, szakkört készítenek elő, hiányzási ügyeket intéznek, esetleg iskolai programokat szerveznek), majd tűznek haza saját családjukhoz (amint tudnak). Otthon aztán marad még számukra egy kis dolgozat-javítás (ha mondjuk aznap két osztállyal írattak, akkor 50-60 dolit néznek át), plusz magántanítványokat fogadnak, ami ma a tanárok legalább egyharmadánál jellemző. Ha pedig mindezen túlvannak, jön a saját gyerkőcük leckéjének kikérdezése és persze a házimunka, meg a házastárssal való együttlét (ha még marad rá energia). Ebbe nagyon nem fér bele az, amit a filmben a főszereplők csinálnak: iskolai tanulók ügyeinek null 24-ben való menedzselése.

A második számú kifogásom -- legalábbis a valóság kontra film relációjában -- hogy egy átlagos mai magyar tanári közösség (egy tipikus középiskolában) nem egészen úgy működik, ahogyan azt a sorozat elénk tárja. Az igazgató  rendszerint nem haverkodik a tanárokkal (vagy ha mégis annak terepe maximum egy-egy munkahelyi buli, vagy kirándulás lehet) és általában valódi munkahelyi vezetőként viselkedik (azaz ellenőriz, szid, dicsér vagy utasít). Az igazgató-helyettesek és az első számú vezető valamelyest elkülönülnek a szaktanároktól és munkaközösség-vezetőktől, többnyire felettesként megnyilvánulva a mindennapokban. Az igazgatói iroda nem átjáróház, oda kevés kivétellel nem léphetnek be a tanárok akkor, amikor akarnak. 

A harmadik észrevétel: a tanárok közti viszony. A film a tanári kollektívát afféle pajtási-haveri közösségnek mutatja, mely azonban csak nagyon ritkán ennyire boldog, önfeledt, laza és közvetlen közösség. Általában jellemzőbb a feszültségek felbukkanása, a stressz, az idegesség, a rohanás és a számtalan kisebb-nagyobb vita, mint a folyamatos vicceskedés és kacagás napi 8 órában. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a tanárok közt soha nincs poénkodás, barátság és bizalmas önfeledtség, csak épp ennek aránya nem olyan mértékben billen a munkaidő 90% -a felé, mint ahogyan azt a filmben látjuk. (Jó, ha fele-fele, de inkább 20-30%.)

Végül a tanórákról. A filmben aránylag kevés tanórát figyelhetünk meg, de azok mindig inkább boldog happening -ek és flashmobok, mintsem szigorú és formalizált foglalkozások, pedig a valóság -- főleg gimnáziumokban és az érettségi közeledtével -- inkább az utóbbi óratípushoz áll közelebb. A tanár nem stand up előadó és viccmesélő, bár egy korábbi posztomban  a tanártípusokról, ilyen oktatóról is írtam. 

Ami magát a filmet illeti: a színészek kitesznek magukért, nekem valójában bejön Nagy Ervin és Trokán Nóra alakítása is (bár Trokán Nóra kicsit túl fiatal (és csinos) igazgató-helyettesnek) mint ahogyan Anger Zsolt is jópofa az igazgató karakterében. Csak éppen nem ártana ha reálisabb, valósághűbb és mai magyar középiskolákra jobban hasonlító közegben illetve helyzetekben láthatnánk őket. Az is sokat javíthatna az egészen, ha valódi, életszerű szituációkat mutatna meg a sorozat. Ilyen lehetne a túlhajtott diákok problémáinak feltárása, a fiatalkori kábítószer-fogyasztás, a szexuális problémák, dohányzás, abortusz, utcai erőszak, bandák, sport, egészségi zavarok, szülő-gyermek interakciók, pályaválasztási gondok, családi zűrök, válás, párkapcsolat, identitászavarok megjelenítése. És még sorolhatnánk órákon keresztül. 

Az is megérne egy értekezést, hogy milyennek kellene lennie az ideális tanárnak, az ideális tanári közösségnek és iskolának. De ez már egy későbbi téma lesz majd a blogon. Addig marad szombatonként a Tanár és a feldobott témák megvitatása. Ha reális az egész, ha nem.

belyeg_tanar.jpg

tanarvelemeny.blog.hu

***

A 8 legismertebb tanártípus

Előző posztomban a 8 legismertebb szülőtípussal foglalkoztam (ezúton is köszönöm a 21 ezer megtekintést). Írásomban kitértem azokra az archetípusokra, akikkel rendszeresen találkozunk szülői értekezleteken illetve fogadóórákon. Itt következő posztomban most a tanárokat veszem górcső alá (így igazságos) kiemelve azt a 8 legjellemzőbb tanár-alaptípust, akik jellemzően tanítják gyermekeinket és akikkel mi is találkozunk (vagy már találkoztunk) tanulmányaink során. Nézzük tehát sorban:

tanartipusok.JPG

1. A hangulatember

Az egyik legrosszabb tanár-típus, mert órai viselkedését és szigorúságát a következetlenség jellemzi, vagyis teljesen kiszámíthatatlan és tetteit a hangulatingadozása határozza meg. Egyik óráján mosolyog és szinte mindent megenged, másnap viszont ugyanazokért a dolgokért már szaktanárikat és elégteleneket osztogat. Ha rosszkedvű, akkor azt az egész osztály tudja és ilyenkor mindenki retteg tőle, ha meg jó napja van, akkor laza órákat tart. Nehéz hozzá igazodni és nehéz vele dolgozni is (kollégaként).

2. A maximalista

Rendszerint abból indul ki, hogy a tananyagot csak ő tudhatja jelesre, így szinte lehetetlen nála ötöst kapni. Minden órán dolgozatot írat, a legkisebb hibával is maximum négyes lehet a végeredmény és 60% (vagy még magasabb szint) a kettes alsó határa. A diákok rengeteget írnak nála az órákon és vasfegyelmet követel (pisszenés nélkül). Meggyőződése, hogy az ő tárgya a legfontosabb a világon és egyáltalán nem érdekli, ha a tanulók sokallják a házit, vagy a rengeteg dolgozatot. Semmire nincs tekintettel, mindig, mindenkor a maximumot várja.

3. A jófejkedő stand-up előadó

Ő az, akinek tanórái felérnek egy-egy stand-up előadással vagyis a vele töltött 45 percek mindig poénokkal és geg -ek sokaságával vannak tele. Az ilyen típusú tanár valahogy feladatának érzi a diákok szórakoztatását és csak akkor kiegyensúlyozott a saját bőrében, ha mindenki jófejnek tartja. Rendszerint elkalandozik a tananyagtól és minden témához "bedob" valami poént. Sokan közülük saját életükből merítenek humoros jeleneteket és a tanulók az év végére megismerik teljes magánéletüket. (A diákok ismerik családtagjaikat és hogy mit főztek a hétvégén, vagy hogy mennyire idióta a férjük/feleségük.)

4. Az unalmas bürokrata

Betű szerint követi a tanmenetet és a tankönyvet, hivatalos feladatlapokat használ, percre pontos minden órájának időbeosztása és minden órája dögunalom. Ezek a típusú tanárok nem rajonganak saját szakjukért és ez érezhető is minden mondatukon. Hagyományosan tanítanak (kréta, tábla, diktálás, óracím) és a világért sem újítanának soha, semmiben (például filmrészletek megnézésével, kis órai játékkal, kiruccanásokkal, vetélkedőkkel... stb). A jegyeket tizedek-századok szerint kerekítik, az egyéni kreativitás, jellem, hozzáállás szinte semmit nem számít náluk.

5. Az életunt

Az ilyen tanár maga a világfájdalom: folyton rosszkedvű, bánatos, enervált, élettelen, szomorú és elkenődött. Siránkozóan beszél, soha semmi pozitívumot nem lát maga előtt és óráin a gyerekek életenergiáit is "elszívja". Többnyire magánéleti válságban van (válófélben, magányosan él) és még véletlenül sem mosolyodik el soha. Nyilván az ilyen tanárok órái is unalmasak, főleg ha humán szakot visznek, mint a magyar vagy a történelem. Rendszerint megutáltatják saját tárgyukat a diákokkal.

6. A szenvedélyes, lelkes

Az előző két kategória ellentéte, hiszen lelkesen magyaráz az óráin, átéli az eseményeket, színesen tanít és mindig mindent szenvedélyesen ad elő. Fontos számára, hogy a tanulók tudják is az anyagot és személyes kudarcként éli meg, ha sokan kapnak nála elégtelent. Elvárja, hogy a diákok is lelkesedjenek tantárgyáért, de mindent meg is tesz azért, hogy órái színvonalasak legyenek. Az ilyen típusú tanárokat könnyen megkedvelik a tanulók, de néha megosztó személyiségek.

7. A kivételező

Sajnos nagyon sok olyan tanár is akad, aki nem egyformán bánik tanulóival és bizonyos diákokat látványosan kiemel vagy éppen agyonszekál. A kivételező tanárok két altípusa: a pozitív megkülönböztető és a negatív beskatulyázó. Az előbbi (sokszor az apuka vagy anyuka hatása miatt) már-már felháborító módon kivételezik egy-egy orvos- vagy jogász csemetével, míg a másik, visszataszító módon pécéz ki magának egy-egy számára ellenszenves tanulót, akit aztán szabályosan üldöz. Az ebbe a típusba tartozó pedagógusok sokszor még az év elején kialakítják véleményeiket diákjaikról és utána már ettől nem hajlandóak eltérni (skatulya)

8. A szadista

Bizonyos szakoknál a szadizmus sem ritka a tanárok kelléktárában. Ide tartozik például a testnevelés. Egyes tesitanárok perverz élvezetet éreznek a gyerekek kínzásában: 45 percen át futás körbe - körbe, úszás kinti medencékben -10 fokban is, erőnléti edzések (ami után 30 -ból 30 gyereknek lesz két napig izomláza) ... stb. De persze más szakoknál is előfordul a szadizmus: 5 oldal házit feladó matektanárok, 8 oldalas fogalmazásokat követelő magyarosok és folytathatnánk a sort.

A felsorolt 8 archetípus mellett lehetnek még kifelejtett kategóriák is (ezekről várok javaslatokat) és akadnak altípusok illetve hibrid-kategóriák (keverék típusok), mint például a "maximalista-szadista" vagy a "lelkes-kivételező" esetleg a "életunt-bürokrata".(Jómagam egyébként a visszajelzések alapján a 6-os típusba tartozom, bár pályám kezdetén voltam maximalista is.)

belyeg_tanar.jpg

tanarvelemeny.blog.hu

2018.11.28.(13:17)

A 8 legismertebb szülőtípus

Nem csak a tanárok, de a "gyakorló apukák, anyukák" is találkoznak időről időre különböző "szülőtípusokkal" például a fogadóórákon, szülői értekezleteken és más iskolai rendezvényeken. Jól felismerhetőek az egyes archetípusok, melyeken néha jókat derülünk, néha pedig bosszankodunk. Nézzük a 8 alaptípust és hogy milyen jellemzőik akadnak [az itt következő kép, csak illusztráció]

szuloi_ertekezlet.JPG

1. Az áldozat

Olyan szülők tartoznak ide, akik úgy gondolják: ők bizony maguk is áldozatok, mégpedig gyermekeik és szerencsétlen körülményeik áldozatai. Azt vallják: ők az égvilágon semmiről sem tehetnek. Nem tudnak hatni fiaikra lányaikra, mert hát "nézze meg tanár úr milyenek, most mit csinálja velük". Részvétteljesen bólogatnak, amikor szóba kerülnek a gyermekükkel kapcsolatos iskolai problémák (pl. rossz magatartása, hanyagsága ... stb), majd egyetértenek a tanárokkal, de közben szét is tárják kezeiket.

2. Az agresszor

Már eleve úgy érkezik az iskolába a tanárhoz (fogadóórára vagy szülői értekezletre), hogy ő aztán majd jól beolvas a tanárnak, aki egyértelműen részrehajló, hanyag, kivételező, sokat követelő, igazságtalan és persze egyáltalán nem is ért a szakmájához (mert ő aztán tudja). Nem hatnak rá az ellenérvek, csak mondja-mondja a magáét, megállíthatatlanul. Az agresszor szülők három altípusa: a botrányt keltő (kisebbségi), aki jelentős hangerővel ellensúlyozza érvbeli hiányosságait, a kötekedő értelmiségi és az összeköttetéseire hivatkozó (továbbmegyek az igazgatóhoz és az iskolafenntartóhoz) szülő.

3. A seggnyaló

Szép számmal akad olyan szülő, aki gyermeke számára a vélt előnyöket (jobb jegyet, humánusabb bánásmódot, elnézőbb viszonyulást) seggnyalással próbálja meg elérni, vagyis rendszerint agyondicséri a tanárt és mosolyogva, nevetve, bizalmaskodva közeledik hozzá. Kényelmetlen, sőt olykor kínos interakciók alakulnak ki az ilyen szülőkkel és többnyire tanára válogatja, hogy ki miként kezeli a velük való kapcsolatot (van aki, vevő minderre, van, akiből pedig hűvösséget vált ki).

4. A fontoskodó

Nagyon gyakori "vendégei" a fogadóóráknak és szülői értekezleteknek a fontoskodó típusú szülők, akik imádnak mindenhez hozzászólni cirka 25-30 perces nagy-monológokat tartva, melyeknek legnagyobb része vagy róluk szól, vagy teljesen irreleváns a megtárgyalandó témával. Időhúzók, akik nagyon ráérnek és kiélvezik az iskolai megbeszélések bürokratikus vonásait, néha simán csak kekeckednek (jogi témákban például). Ha SZMK tagnak választjuk őket, akkor minden időnk rámegy a velük való kommunikációra. Egyik altípusuk a felvágók, akik azonnal éreztetik: ők doktori fokozatúak vagy vállalatvezetők, vagy minimum a minisztérium alkalmazottai (erről némelyikük feltűnősködő és hangos telefonálgatásokkal "tájékoztatja" a többi szülőt).

5. A hárító

Szintén gyakori típus a szülők körében a hárító felfogású apuka vagy anyuka, aki abból az alapállásból indul ki, hogy neki valójában az égvilágon semmi feladata és semmi felelőssége sincs gyermekével kapcsolatban, illetve gyakorlatilag semmi nem igaz abból, amit gyermekéről az iskola, vagy a pedagógus állít. Talán ezzel a típussal a legnehezebb a pedagógusok számára a kommunikáció, hiszen az ilyen szülő passzív, hűvös, elutasító és láthatóan, érezhetően ellenszenvvel viszonyul a tanárhoz (illetve az egész iskolához).

6. A haverkodó

Nagyon sokan gondolják úgy, hogy feltétlenül össze kel haverkodniuk a tanárokkal és persze erre nekik minden alapjuk meg is van, hiszen nem akárkik. Helyből tegeződnek (tök mindegy nekik, hogy hány éves a tanár),  szívbaj nélkül vájkálnak a pedagógus magánéletében és millió dologban igyekeznek hasonlóságot felfedezni a tanár és saját személyük között. ("Én is oda jártam annak idején abba a suliba, ahová te; az én hobbim is ugyanaz, mint neked; egykorúak vagyunk; legalább mi tartsunk össze, volt Corvinuszosok" ... stb)

7. A túl lelkes

Akár hasznos tagja is lehet egy-egy szülői munkaközösségnek a "túl lelkes" típusú szülő, aki nem csak minden munkát, feladatot bevállal, de újakat is kitalál és persze minden rendezvényen ott is van, szinte főnökösködve az osztályfőnök oldalán. Aktív, pörög, feladatokat ad a tanárnak. Idegesítő, de valóban hasznos is tud lenni. 

8. A közreműködő

Végül a 7 negatív típus után egy pozitív kategória is létezik, a közreműködő szülő, akivel tényleg lehet valódi és konstruktív párbeszédet folytatni. Nem nyal segget, nem osztja az észt, nem háborog mindenen, nem hárít, nem fontoskodik és nem is akar haverkodni. Mondhatni az ideális szülő, aki tényleg a gyereke ügyében érkezik az iskolába, hogy segítse őt mindenben.

Legújabb posztunk a 8 legismertebb tanártípusról szól. belyeg_tanar.jpg

tanarvelemeny.blog.hu